„Jól csak a szívével lát az ember”

2022. 10. 12. - 3 perc olvasás

„Jól csak a szívével lát az ember”

Egy #COOL barátság kezdete

A gyermeki lét a játékról, barátkozásról, tanulásról szól a legtöbbeknek. Sajnos vannak olyanok is, akiknek valamilyen betegséggel kell megküzdeniük már ebben a korban, így kimaradnak ezekből az élményekből. Sokszor magányosnak érezhetik magukat a kórház szürke falai között, a mindennapos vizsgálatok és kezelések pedig lelkileg is megterhelik őket. Az Amigos alapítvány ezeknek a gyerekeknek szeretne segíteni.

Küldetésük, hogy segítsék és fejlesszék a beteg, kórházban lévő gyerekeket és családokat játékos oktatásokon, nyelvtanuláson és kreatív foglalkozásokon keresztül. Ezt a feladatot önkéntes egyetemisták végzik, ők az Amigók, hiszen a kisebb korkülönbség miatt a gyerekek bátrabban, bizalommal fordulnak feléjük, sokszor barátra lelnek bennük.

Az alapító Forgács-Fábián Sára, maga is megtapasztalhatta, hogy milyen gyerekként kórházban tölteni egy évet. A történtek után több mint 10 évvel megfogalmazódott benne az Amigos alapötlete, így 10 barátjával együtt játszani és barátkozni indultak a Tűzoltó utcai Gyerekklinikára ezzel segítve azoknak a gyerekeknek, akiknek nehézségeken kell túlesniük. A barátkozás volt az elsőszámú szempont, ezért is adták maguknak az Amigos nevet, ami spanyolul barátokat jelent. 2016-ban váltak alapítvánnyá, s mára 5 városban vannak jelen, 16 kórházi egységben tevékenykedik a közel 160 önkéntesük.

Napjainkban nem csak a barátkozás és játék a cél, hanem segítséget nyújtanak a tanulásban, nagy hangsúlyt fektetve a nyelvtanulásra. A Covid idején fejlesztették ki online programjaikat, melyek keretében azóta is folytatnak játékos oktatásokat. Önkéntes csapatukat folyamatosan fejlesztik, a diákok az Amigos Akadémián tanulhatnak, szakmai táborokban vesznek részt, és pszichológus is segíti munkájukat.

Hogyan segítenek az Amigók és hogy jön képbe a COOL by Victoria?
A kórházakban elhelyezett nagy Amigós dobozokban különféle játékok, kreatív eszközök kapnak helyet. Amikor megérkeznek az Amigók a kórházba, magukhoz veszik a dobozt és már indulhat is a móka.

A COOL by Victoria szeretett volna segíteni abban, hogy az Amigok minél több színnel tölthessék meg a dobozba zárt élményeket, így ecsettel, filctollal, zsírkrétával, gyurmával, illetve a kis kezekbe illő ollóval járultunk hozzá a dobozok összeállításához, a közös játékhoz és alkotáshoz.

És vannak ám kisebb dobozok is – KalanDobozz

 

Rengeteg gyerekhez eljutnak az Amigók a kórházakban, de sajnos mindenhol nem tudnak jelen lenni. Ezért találták ki ezeket a színes dobozokat, melyek funkciója, hogy az Amigók nélkül is jókedvet vigyenek a gyerekek mindennapjaiba. A KalanDobozz többféle játékot tartalmaz, e mellett pedig kreatív alkotáshoz szükséges eszközök is megtalálhatók bennük.

A COOL by Victoria színesceruza készletekkel támogatta a dobozok megtöltését, abban bízva, hogy még több gyermek hétköznapjait színesíti meg. Reméljük, hogy termékeink nagyban hozzájárulnak az Amigók csodálatraméltó tevékenységéhez, sok-sok vidám percet szerezve a gyermekeknek a kórházakban, és azon is túl.

Tetszett a cikk? Megosztás:

Ez is érdekelhet